2007. május 24., csütörtök

hitkérdés

Genezis

 

Kezdetben vala az anyaföld

minden virágjával és vadjával.

Az első napon megszületett az ember.

A második napon az ember

elválasztotta magát a természettől

és látá hogy így jó.

Harmadnapon az ember

evett az erdő gyümölcseiből

és látá hogy ez jó.

Negyednap az ember

evett az erdő vadjaiból

és látá hogy ez is jó.

Az ötödik nap az ember

tüzet gyújtott az erdő fáiból

és látá hogy így jó.

A hatodik nap az ember így szólt:

Teremtsünk istent  hogy vezessen és oltalmazzon

és formáljuk azt saját képmásunkra.

Kezébe vette az agyagot

és istent formála abból

a saját képmására

és hitével életet lehelt belé,

és elhelyezte azt otthonában,

hogy oltalmazza azt.

És a hetedik napon az ember megpihent.

 

2000. április 24

 

 

Hát azt hiszem hogy ez volt az a vers ami miatt egykori gimnáziumom iskolaújságjának a Vargányának a diákszerkesztője sátánistának titulált. nem szembe csak úgy hátmögött, csendben. és ezért nem jelenhetett meg akkoriban versem.

(csendben álszerényen jegyzem csak meg hogy mikor elballagtam megkaptam az un. vargánya plakett ami mondjuk egy randa kerámia izé némi tűzzománccal, de mint gesztus jól esett nagyon. még meg is van valahol...)

szóval akkoriban jártak ilyesmik a fejemben. ezt épp 9 nappal Édesapám halála után írtam. ha akkoriban nem lett volna az írás, fogalmam sincs hogy vészeltem volna át azt az időszakot ép ésszel. de így volt mód kiírni, megszabadulni, szembenézni, megbírkózni és megszelidíteni a fejemben tülekedő démonokat. gyorsan kellett felnőni, lelkiekben, legalábbis a lélek és az én azon rétegeiben amik kellettek hogy ép elmével fel tudjam dolgozni a dolgokat.

azóta sok sok idő eltelt. kicsit felnőttem, utól értem saját magam. a versírás maradt, bár már nem olyan elemi erővel működik ahogy akkoriban, és nem is teljesen ugyanaz zajlik bennem ha ritkán sikerül írnom valamit. sokkal inkább magáért való lett a dolog. kicsit tudatosabb, kicsit mindennapoktól elszakadtabb. (ha lehet ezt így mondani)

de még mindig jóleső, mámoros érzés elégedetten letenni a tollat...

 

-

 

azóta eszembe jutott hogy mi adta az indító lökést a vers megszületéséhez. íme:

 

Moonspell: handmadeGod (ha sikerül akkor fel is teszem majd meghallgathatóan)

 

Besenyszögről hazafelé buszon eredeti kazettáról. akkor és ott nagyon megérintett...

2007. május 3., csütörtök

Köszöntőnek:

Nem túl régi darab. jóban vagyok vele.

 

 

Egy cserép levendula

Asztalon kancsó
Félig üres
Benne maradék bor
És muslicák
Ecetmuslicák;
borban;

Bölcs előrelátás részükről

Egymáshoz érnek az ízek
Összetapad
piros szemükben a mámor
És a fény csillanása

Verejték és olaj
Kósza sóhajok

(semmitmondó képekkel
tömködöm az ötletek
közti hézagot)

Döccen a világ
Fogaskerekek
Egymásba harapnak

Nyögve üresbe teszem
szürkeállományomat
S hagyom
Csak guruljanak
egymáson a hónapok


2005. február 15.

 

tél volt erősen. valami nyári hangulatból, képből indult ki az egész. vagy inkább a nyár hiányolásából.

mediterrán szikár napsütés. bazalthegyek, terasz, szőlőlugas. bor. pesszimista de nyugalmas szemlélődés. persze mintha a koliban az előző esti iszogatás maradványai is belepofátlankodtak az ihletbe...

kb innen indult. aztán a fejemben borra elkezdtek gyűlni a muslicák. ezen a tájon persze kibújt a szakma belőlem. szóval mit keresnek a tegnapi boron ecetmuslicák? miért érdekli őket? egyszerű. csak ki kell várniuk míg megecetesedik. akkor lehet családot alapítani. addig meg mámoros dorbézolás. és pont.

aztán cseppnyi önirónia zárójelben. magáért beszél. akadozik az ihlet. elfogy a mondanivaló? kijózanító pofon hogy ne erőlködjön az ember verset írni. és tessék ezzel az öntükrözéssel sikerül is továbbsodorni a gondolatokat. akár a lefulladt és nehezen induló autó. a kereszteződés közepén. nagynehezen sikerül levánszorogni a térképről.

 

csak túl kell élni. ez a mottó...

« Elejére 1 2 3 Végére »