2009. november 4., szerda
kint
A kert
hideg üvegnek támasztom a homlokom
és nézem, ahogy lüktet a párafolt
torz, tótágas szív alak
most a kertben kéne lenni
kint rugdosni az avart, hogy zörögjön az égig
vagy lerázni a havat minden faágról
vagy csak heverni a fű közt
és meglesni, ahogy a hangyák
építgetik a maguk kis Bábelét
aztán csak nézni a Napba sötétedésig
de nincs kert, csak üvegen át.
csak kísértetarc van,
homlokon derengő vörös folt,
ahogy Allah szereti imádság után,
és zsíros nyomai a reménykedésnek.
kimehetnék,
mert már nagy vagyok,
nézd csak, ha kinyújtóznék
a plafont is elérem
de nem lehet, mert félek a bőröm széthasad,
és a réseken még kiszökne a lélek
ki a kertbe
ha már nem kötnék gúzsba
a buja reménykedések
és bent csak a páraszív
és végül az én marad.
2009 november 04.