2009. január 29., csütörtök
erről el is feledkeztem
Végtelen
Pocsolyák bámulnak az égre,
Fogait csikorgatja a Hold,
A víz újra felhő lenne,
S az élő is újra holt.
Kinn megint eleredt a sötét,
De a túloldalon már várnak,
Magamra terítem lustán az éjt,
És leülök, közepén a világnak.
Csak ülök, némán, mozdulatlan,
Egység vagyok: Test és Lélek,
Csak a szív sivár, lakatlan,
Lassan elfogy minden élet,
A test marad, a lélek menne,
Megmoccan, alig tud várni,
Felsóhajt: Már úgy szeretne
meghalni és Istent látni.
2000. október 17.
most csupa ilyen régi darabot szedek össze. egynémely jobb mint amire emlékeztem. és ez meglehetősen jó érzés...