2009. január 29., csütörtök
Végtelen
Pocsolyák bámulnak az égre,
Fogait csikorgatja a Hold,
A víz újra felhő lenne,
S az élő is újra holt.
Kinn megint eleredt a sötét,
De a túloldalon már várnak,
Magamra terítem lustán az éjt,
És leülök, közepén a világnak.
Csak ülök, némán, mozdulatlan,
Egység vagyok: Test és Lélek,
Csak a szív sivár, lakatlan,
Lassan elfogy minden élet,
A test marad, a lélek menne,
Megmoccan, alig tud várni,
Felsóhajt: Már úgy szeretne
meghalni és Istent látni.
2000. október 17.
most csupa ilyen régi darabot szedek össze. egynémely jobb mint amire emlékeztem. és ez meglehetősen jó érzés...
2009. január 27., kedd
Sosemvolt
Egy illatos éjszaka,
Vöröslő fák sora,
Sárguló fény födte
árnya ér össze
egy végtelen pillanat
tört élén, ég alatt
csillan meg, szürkéskék
fényt szórva, út szélén
ezüstös kvarchomok
rejtette lábnyomok
mögött elmaradt
szerelmes halk szavak
és némán hallgatott
sosemvolt dallamok
mit a szél dalolt selymesen
míg átölelt csendesen,
egy illatos éjszaka,
mi nem történt meg soha.
2000. május 31-június 1.
és még rímel is. voltak jó pillanataim... 8)
Az illusztráció Ildó keze munkáját dícséri. azóta is hálás vagyok érte!
2009. január 7., szerda
Festék (T.N.-nek)
Jó nap volt a mai
A szerda húsát
a kutyák csontig lerágták
csupán csak játék
a darabkák vihogva
egymás alá bújtak
lepedőkben
nedves álmok
elkent maradéka
emléknyomok
(az elme lát
de csak azt mit
önmagának enged)
Bent senki sincs
csupán homályos tükör
s háta mögé bújva
az Ember gubbaszt
csak kaparja
a jelet a homlokán
Csupán vázlat
tétova tollvonás ahogy
ma felszögeltük Krisztust
a megfáradt keresztre
2005. december 7.