2008. január 24., csütörtök
volt
Kezdet
Az éjszaka alvadt csomókba szárad
csigaházak nyújtóznak az égre
halgatag mélység szól: gyere
és tárt karokkal ölel a táj
Nyöszörögve vajúdik a reggel
majd néma harmatcseppet szül
s benne virágba borul a szenvedés
A kövek selymes mantrákat mormognak
Néhány tündér táncol, lassan
bezúzott arcal, fejükre koszorút
homokból fonnak és boldogok
A földön csesznyett arcal ücsörög az idő
akár egy vén, vicsorgó szajha
dúdolva átlép rajtam a tegnap
szememből sóhajtva könnycsepp csordul
Lelkemre csókot lehel valami ragyogó, üres fény
2001. május 25.
2008. január 24., 13:21
nem tudom, hogy a barátomnak mondhatlak-e, de ilyen sorok olvastán szeretném azt hinni, és büszkén terjeszteni, hogy igen. utállak, mert meg tudsz hatni a verseiddel. honnan jönnek Neked ezek a szavak épp így, ilyen sorrendben???